Konzervatívnak lenni, hagyományosan a régi, jól bevált értékek tiszteletét, alkalmazását jelentik. Ami mellett magam is sok tekintetben leteszem a voksot. Hozzátéve, vannak – nem is kevesen, – akik ezt az érték központúságot jól el tudják helyezni pusztán emberi elgondolásként, amelyhez nincs szükség a láthatatlan világ erőire, a homo sapiensnél, mint fajnál nagyobb, biztosabb tudásra.
Mások azonban őszintén hiszik, mindez a Teremtő hathatós közreműködése nélkül nem vezethet valós sikerre. S példaértékűnek tekintik ebben a Bibliában lefektetett isteni törvényeket, elismerve azok meghatározó voltát. Társadalmunk mai vezető rétegében túlsúlyba kerültek ezek az emberek. Ott vannak a közigazgatás legkülönfélébb posztjain, ahogy a miniszteri bársonyszékekben is. Megtalálhatók a média vezetői között éppúgy, mint az igazságszolgáltatás különféle szintjein.
S mintha ezzel egy szilárd – régóta óhajtott – erkölcsi újraalapozás ment volna végbe országunkban. Látszólag helyére került – a Szentírással összhangban – a jó és a rossz fogalma, ami mögé minden jóakaratú ember felsorakozhat. Ez hangzik ma már az iskolákban, ahogy a különféle kormányközeli média felületeken. S hathatósan jelen van a közbeszédben is. A keresztény ember számára lehet ennél jobb, kívánatosabb a társadalmi környezet? Sokan úgy vélik, aligha. S teljes mellszélességgel, szívből jövő rokonszenvvel támogatni igyekeznek a hatalmon lévőket. Akkor viszont mi a baj ezzel? Ha van egyáltalán ilyen!
Nos, Isten törvényének ismerete, tisztelete kívánatos, jó dolog minden ember számára. Ezért kaptuk azokat, onnan felülről. Jézus korában állított azért Isten egy embert, aki mindenkit erre hívott, személyválogatás nélkül. Ő volt Keresztelő János. Az „Útkészítő”, ahogy nevezi őt a Biblia. Nem volt könnyű szolgálata. A pusztában élt, sáska és vadméz volt az eledele, teveszőr ruhát hordott. De vállalta elhívását valódi, szívbéli alázattal, sosem feledkezve meg azonban útkészítő voltáról. Ezt hirdette: "Utánam jön az, aki erősebb nálam, és nem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját." Mk 1,7 János nem magával dicsekedett, hanem Jézus Krisztussal. Ezért lehetett a szolgálata hatékony, valódi bűnbánatra hívó.
Sokakat látok ma a vallásos konzervatívok táborában, akik mintha ezt a feladatot gondolnák hordozni, egyfajta „keresztelőjánosokként”: Isten törvényét mind magasabbra felemelni a társadalomban. Az egyházak pedig hálásak nekik. Mert az isteni törvények hangsúlyozása Isten és ember, valamint az emberek egymás közti kapcsolatára nézve, kívánatos, jó dolognak tűnik. De figyeljük csak meg. Ezek a honfitársaink nem a pusztában élnek ám, oda legfeljebb kirándulni, vadászni járnak. Saját kúriáik és kastélyaik minden igényt kielégítő védelmében. Sáska és vadméz helyett egészen más ételek boldogítják őket. A teveszőr ruhához pedig hogy is illenének a sokmilliós karórák, ezért öltözékük is a legminőségibb divat szerinti. S igen sokszor irgalmatlanul leszólják azt, aki ebben kivetni valót talál. Elég, egyetlen félórát eltölteni bármely, a regnáló hatalomhoz köthető média felület előtt, magunk is meggyőződhetünk erről.
Az evangélium, a keresztény hit középpontjában azonban a személyválogatás nélküli szeretet és az irgalmasság áll. Ami győzött a törvény felett. Ítélet helyett a Kegyelem érkezett. Azt üzenve minden embernek: A Biblia Istene nem azért szeret, mert én azt ki tudom érdemelni, hanem pont ellenkezőleg. Mert képtelen vagyok arra, hogy az Ő szentségének kívánalma szerint éljek. Ezért kapom ingyen ajándékként, irgalmassága felettébb való mértéke szerint. Melyért egyet tehetek – s Isten ezt el is várja tőlem –, hogy iránta való hálából, ugyanilyen mértékre törekedve, adjam azt tovább környezetemben, személyválogatás nélkül.
A vallásos konzervatív ember azonban valójában nem tud azonosulni ezzel az üzenettel. Számára ez csak úgy igaz, ha valamit ő is tehet ezért. S mihelyt tenni akarunk – nem pedig hálával „csak” elfogadni – azonnal oldalt is tekintünk. Azokra, akik mások. Akik nem tesznek eleget, vagy egyáltalán semmit. Akkor viszont velük harcolni kell, le kell őket győzni. Hogy megmaradhasson a „jó rend” a társadalomban. Azaz érvényesüljön a törvény. Aki vét ellene, azt pedig büntetni kell. Csak hát … ismét mondom: Az evangélium lényegében meghasonlást jelent mindezzel. Nem büntetést, hanem teljes kegyelmet kínál a bűnbánó bűnösnek. Mindnek, kivétel nélkül. A liberálisnak éppúgy, mint a vallásosnak. A gazdagnak ugyanúgy, mint a szegénynek. Az ország árulónak pont annyira, mint a legnagyobb hazafinak. Ez a KERESZT botránya.
Erről hangzik ma a legkevesebb őszinte és szívből jövő szó, a templom falakon kívül. A közbeszédben. Mert ezen a mércén egyikünk sem tud átjutni önerejéből. Ehhez Krisztus áldozatára van szükség, mindnyájunknak. Ha elfogadjuk, megtettük az első lépést az alázat iskolájában. Melyet még, sok más hasonlónak kell követnie. Akinek azonban ez még a szívétől távol van, nem tud másmilyen lenni. Csak ítélkező, a másikat leuralni akaró önigaz ember. Aki maga is, egy csomó hamisságot leplez az életében. Üljön bár miniszteri bársonyszékben, vagy álljon egy futószalag mellett egyszerű gyári munkásként.
Ezért van olyan fájóan sok mellébeszélés körülöttünk. Most éppen az egyik velünk szomszédos ország titkos aknamunkájától hangos a hazai kormányközeli sajtó. Lehet, hogy mindez valós. Nem tudom. Egyet azonban nem kellene elfelejteni. Így működik minden titkos állami védelmi szerv. A magyar is! A velünk nem baráti viszonyban lévők között aknamunkát végezve. Ha nem így tennének, szélnek kellene ereszteni őket. Persze, ez fájjon a túloldalon lévőknek. Nem igaz? Talán így van...
Ezért nincs a helyén nagyon valami ebben az országban, ahol százötvenezer millió Ft-nyi vagyont össze lehet gyűjteni néhány év alatt. Ha jó helyre nősült valaki. Nem állítom, hogy ez bizonyosan a nepotizmus (rokonok és családtagok protekciós támogatását jelenti ez a szó) létező kórképe kis hazánkban. Sokkal inkább a közigazgatási és üzleti életben fertőző súlyos szervilizmusé (szolgalelkűség, talpnyalás), amely úgy helyez jogtalan pozícióba másokat, hogy annak talán kérnie sem kell, elég elfogadnia. Hiszen ő ugyebár valakinek a valakije. A mi táborunkból!!
Hozzáteszem: mindnyájunk erős kísértése ez: Egy nagy és erős táborhoz tartozni, amelynek van hatalma bennünket megvédeni, nekünk szükséges dolgokkal ellátni. Ezért virágozhat a vallásos konzervativizmus újból hazánkban. Elfedve, hogy ha mindez rendszer méretűvé válik, az megöli a személyes erkölcsi felelősséget. "Gerinc törötté" lehetünk tőle mindahányan. Ahogy ez a magyar közigazgatás egészével is megesett a holokauszt idején. Csak nem szeretünk erről beszélni.
Az ennél is nagyobb tragédia azonban az, hogy mindennek megtűrése eltérít az evangélium "felmentő" hívásának meghallása elől. Amely a törvény szigorú "kell, sőt kötelező" ereje helyett a "lehet és szabad" világosságára hív minden embert. Aki immár Isten megváltott gyermekeként, önként, szív szerint szolgál a körülötte élők felé. A Törvényt sokkal inkább tanácsoló barátjának, sem hogy, neki rosszat akaró ellenségének tekintve. Türelemmel és jó reménységgel hordozva a még nem ezen az úton járók másságát.
Fájóan kevés van ebből a türelemből és jó reménységből. Hallgassunk bele csak egy nap, a regnáló hatalom felelőseinek nyilvánosság előtti kommunikációjába. Hemzseg benne az ostorozás, az ítélet és fenyegetés. A történelmi egyházak pedig hátraléptek attól a küldetésüktől hogy kimondják a közéletben az evangélium bátorságával és szeretetével a rosszról is azt, hogy az ROSSZ. Isten szerint.
Pedig hiszem, hogy mindnyájan tudjuk: Igaz az Isten Igéje. Amely a legnagyobb változást is képes kimunkálni bármelyőnk életében: Mert "Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet." Mt 13,44 SOLI DEO GLORIA